16.rész

*Vörös hold napjáig 8 nap van hátra* 

*Emiko szemszöge*

- Ezt nekem rossz látni - súgtam oda a mellettem álló Sofynak.

- Ezt fel kéne venni és feltenni a netre.

- Mondtam, hogy nem érdekel mit mondasz! - ordította Honu Horu arcába.

- De ne már már! Már 12 napja így viselkedsz fejez már be!

- Még te vagy kiakadva? Te akartál megölni nem én téged te szerencsétlen!

- Akkor ezen vezesd le a dühödet - nyújtott át neki egy fémrudat. Honu gonoszul elmosolyodott majd üldözni kezdte a testvérét - ÉN NEM ÍGY ÉRTETTEM!!!

- Miről maradtam le? - jött oda Remilia és ásított egyet.

- Hát Horu odaadott Honunak egy fémrudat és azzal üldözi - vontam vállat.

- Popcornt? - kérdezte Sakuya mire bólintottam és belemarkoltam a tálba. Egész vicces volt amit itt produkáltak. Mikor kinél volt a rúd, aki megszerezte, az üldözte a másikat. A szülő halálos dologgal már jóba vagyok, annyira nem érdekel, de azért néha eszembe jut, akkor pedig megrázom a fejemet és élek a mának. Ez esetben, Honu és Horu vitájának.

- Nah jól van. Ha előttünk futnak el, csinálok valamit - mondta Remilia.

- Mit? - kérdezte Sin, aki addigra már ideért a többiekkel.

- Egy egyszerű dolgot - mondta. Mikor pont előttünk mentek volta el, kitette a lábát és eltaknyoltak, amin mi röhögtünk egyet - Elég legyen! Itt civakodtok, mióta is?

- 2 órája - mondtuk.

- 2 órája. A nyomorék élet sem tud így aludni! Nekem este kéne edzeni addig egy csomó dolgom van, szóval béküljetek ki vagy mit tudom én, csak hagyjatok aludni! - kiáltotta a képükbe majd felsétált a lépcsőn.

- Ezt megnézhetem? - vettem el Horutól a fémrudat.

- Minek kell az neked? - kérdezte Sofy riadtan.

- Nem beléd szúrni. Maomyt így legalább megverhetném egyszer. Nah gyere csak ide - rángattam fel a földről Honut és magam után kezdtem húzni. Elindultam vele az erdőbe. Nem igaz, hogy mindent vagy nekem, vagy Sakuyanak, vagy Remiliának kell helyrehoznia. Ennyit arról, hogy lehet egy nyugodt napom. Egy pontom megálltam.

- Mit keresünk itt? - kérdezte.

- Honu. Tudom dühös vagy rá. Tudom, hogy hibázott. De annyira pedálozik. Nem igaz, hogy nem esik meg rajta a szíved.

- Pedig nem esik meg.

- Nézd már el a hibáit. Ez van. Megakart ölni. Na és?

- Az és, hogy egy ez elég nyomós indok az összeveszésre.

- Figyi Honu. Én már a nővéremmel 5 éve nem beszélek - szólt Sin. Ezek szerint követtek minket.

- És?

- 5 év az hosszú idő. AZ esküvőjére sem mentem el, pedig egy csomó varázskellék volt ott, amit tudod, hogy imádok. Mikor segítséget kért, nem segítettem, hanem ráhagytam. És min vesztünk össze szerinted?

- Min? - kérdeztem.

- Letörte a babám fejét. Nektek az ügyetek sokkal fontosabb, mint az enyém volt. De azért. Gondolom te sem akarod, hogy ilyen rosszba legyetek. A végén még köztetek is kitör a háború, mint Flandréék között. Ők vajon mit érezhetnek? Utálják egymást, mégis tegnap segített Flandre Remilián. Neki jogos oka van rá, hogy utálja. Mindkettőjüknek. Igaz, nem ismerem a sztorit, de azért át tudom érezni. Valld be. A te dolgod, semmiség az övéékhez képest.

- Tudod Sin. Valamiért te mindig ilyen dolgokat tudsz mondani. Különös, hogy Jinxtől ugyanezt hallottam, hogy ők is valami teljesen ugyanilyenen vesztek össze a nővérével és ugyan ez lett a vége.

- Hallottam egy s mást.

- Azonkívül igazad van. Nem nagy ügy. Bocsánatot kért amit tiszteletben tartok. Lehet, hogy megbocsátok neki - mondta Honu.

- Akkor szent a béke? - bújt elő Horu.

- Szent a béke - mosolygott Honu.

- Nah végre. Honu gyere velem. MOST! - ugrott le az egyik fáról Remilia, Honu meg követte.

*Honu szemszöge*

Miután kibékültem nagy nehezen Horuval, elindultam Remiliával valahova. Persze, nem fogom elfelejteni azt, hogy mit tett, de azért mégis. Semmi kedvem nincs olyan testvéri kapcsolatot kialakítani, mint amilyen a Scarleteknek van. Egy ponton megálltunk.

- Segítened kell - mondta Remilia majd felém fordult.

- Mégis miben?

- 8 nap múlva vörös hold. Találnotok kell magatoknak helyet valamint nekem kell edzeni, de nincs kivel. És elnézve, hogy csak a húgom lenne méltó ellenfél, utána egyedül te vagy erős.

- De figyelj. Neked 570-es erős van, nekem csak 100-as.

- És? Valakinek több mint 6000-es az ereje és 50-es edz.

- Kinek van annyi ereje.

- Ismerem, te nem, vámpír, híres vámpír, nem lényeges. Segítened kell.

- De mégis hogy? - kérdeztem, mire előhúzott 3 karperecet.

- Ezek közül kettő elvonó, ami csak a közelharcban gyengít sokat, a varázslásban keveset. Ez pedig teljesen elviszi a varázserőt. Speciál az enyémet. Ha ezeket felteszem nem tudom mennyi % lesz az erőm, de cirka annyi mint a tied. Benne vagy?

- Nekem mindegy - vontam vállat, mire feltette a karpereceket - Az erős pont 100-as.

- Érzem is, hogy gyenge vagyok.

- Csodálkozol? A te fajodnál szerintem ez alap, ha elveszitek a varázserőtöket akkor gyengék lesztek.

- Ezt mégis hogy értsem? - tette karba a kezeit.

- A világnak 3 fő csoportja van. AZ élő, a halott és az élőhalott. Te egy élőhalott vagy.

- Mégis honnan a bánatból veszed ezt?

- Hogy valaki vámpír lehessen, meg kell hozzá halnia. - mondtam, mire a kezét a fejéhez csapta.

- Te fogyatékos. Te szerintem a filmekből sejted azt, hogy mi a vámpír. Vámpírként születtem élek, nem vagyok élőhalott! Vagy vámpírként született az ember, vagy azt csináltak belőle. De attól nem hal meg csak új képességeket kap, te szerencsétlen! - oktatott ki Remilia.

- Jaaaaaaaah. Értem. De akkor is. Miért velem?

- Mert. Mert innen utánam te vagy a 2. legerősebb.

Elkezdtünk harcolni. Meglepedten láttam, hogy Remilia tényleg gyengébb, mint volt. Persze a gyorsasága megmaradt. Közben eszembe jutott egy téma. Pontosabban 3 téma amiről nem tudok. Mikor szünetet tartottunk felvetettem.

- Te Remilia.

- Igen? - fordult felém.

- Igazak a történtek?

- Mik?

- Az, hogy megölted Emiko szüleit, elvetetted Rintől a képességét, és, hogy Flandre megölte a szüleiteket? - kérdeztem, mire gúnyosan elnevette magát.

- Szerinted?

- Akkor igazak, ha azt kérdezed, hogy szerintem.

- Ott a pont.

- De miért?

- Ülj le - mondta mire leültem a földre és ő is azt tette - Emiko vér szerinti szüleihez semmi közöm. Viszont akik örökbe fogadták, ahhoz sok van. Ugyebár ők voltak Mao keresztszülei. Nálam voltak az orvosok. És ugyebár démonűzők voltak, csak gyerekeket nem öltek. Eltervezték, hogy Emet is megölik ráadásul NEKEM dobátk volna, hogy szívjam ki a vérét. Illedelmesen igent mondtam. Persze azért, hogy ne fogjanak gyanút. Mivel Emikoval alapból jóban voltam nem lett volna szívem megölni őt. Így előbb akartam az gyámjait megölni. Erre hamarabb került sor, mivel közrejátszott valami. Mikor Flandre megjelent, és vesztettem, vérszomjam lett. Akkor öltem meg őket. Vili?

- Világos. És Rin?

- Rin egy nyomorék. Ki akart törölni az időből és még élni akartam. De nem mindegy, hogy mikor öl meg. Yumi előtt vagy Yumi után. Ez késztetett arra, hogy szóljak, hogy vegyék el.

- És a Flandrés - kezdtem de mosolyogva megrázta a fejét és félbeszakított.

- Nem beszélek róla. Annyit mondok, hogy igaz. Megölte a szüleinket vörös holdkor. Azóta ha ki akarja magyarázni nem hallgatom meg.

- Értem. Hát nem hangzik valami fényesen.

- Nem. Nah menjünk haza. Még aludnom kell egész éjjel nem aludtam, mert dolgoztam - mondta álmos szemekkel, és mire befejezte a földre rogyott, de én elkaptam. Visszasétáltam Remiliával a karomban a házba. Mikor beértem kérdő szemek pásztáztak.

- Mi van vele? - kérdezte Sofy.

- Alszik. Emiko felviszed? - kérdeztem mire bólintott.

*Este 11 óra*

- Honu gyere már! - szólt utánam Remilia, mert a lépcső felénél elaludtam.

- De nincs kedvem 11kor edzeni nem érted?

- Honu legalább már éhes nem vagyok mert benyomtam egy csomó kaját. A varázslatot is gyakorolnom kéne.

- Jól van nah - mondtam és elindultam.

Csak mentünk és mentünk és elaludtam majd felkeltem és mentünk. Kábé minden így telt. Egyszer felrepültünk. Remilia mögött egy vörös furcsa kör alakú formáció jelent meg, ami mintás volt.

- Ez a spirális kör és, szerintem védekezz - mondta és ekkor a körből különböző fény és lézer támadások jöttek kifelé. Alig győztem elkerüli őket.

- Ez meg micsoda?! - kérdeztem.

- Ez a danmaku - mondta és két lándzsát hajított felém.

- Azért ne ölj már meg! - kiáltottam és egy újabb lándzsa haladt el felettem, mire ránéztem. És mosolyogva vállat von, közben a szemei vörösek voltak.

Úgy hajnali kettőre befejeztük az egészet. Mikor hazamentem egyből bementem a szobámba és ledőltem. 7 nap múlva vörös hold. Én addig meg fel sem fogok kelni.