22. rész

Sziasztok Manókáim! :*

Hát végre ide is elérkeztem. Tanultam, javítani kell meg minden hülyeség. A Secret Projecttel is foglalkoztam és nem volt időm ránézni ide is+az egyik barátom blogján segítettem a designet készíteni meg javítgattam is rajta. Linkért katt ide! Visszatérve, remélem tetszeni fog ez a rész is :)

*Másnap*

*Remilia szemszöge*

Tudjátok milyen érzés az, mikor szinte halottak vagytok? Mikor semmire nem emlékeztek? Mikor ez agyatok off üzemmódba kapcsolt? Mikor nem éreztek semmit, csak a hasító fájdalmat? Semmi. Semmi. Semmi. Semmi más csak fájdalom és fájdalom. Semmi emlék. Mikor felkeltem, a szobámban ébredtem. Felállni alig tudtam. FELÁLLNI! Amit nap mint nap megteszek, most szinte arra sem voltam képes. Csak bámultam a fekete plafont kidőlve a saját szobámban. Annyira emlékszem, hogy tegnap vörös hold volt és arra, hogy rohadtul fáj a karom és a lábam. Mi történt? Miért nem emlékszem semmire? Ez jogos, általában nem szoktam, de most mégis. Valamiről lemaradtam. Valami történt. Okey. Felállok. Illetve megpróbálok. Megpróbáltam. Sikerült, de összeestem. Ilyen se volt még. Felálltam, és már valamennyire járni is tudtam. Okey. Lehet, hogy nagyon nagyon nagyon fáj a bal karom, de nem tudom mozgatni. Belenéztem a tükörbe. Karikás szemek, szakadt ruha, sebhelyek és vér. A vállam vérzik. A szemem vörös. Elmegyek az ajtóig. Miután kinyitottam lesétáltam a lépcső közepéig. A többiek rám néztek, de éreztem, hogy valamilyen fegyver van náluk. Nem is csodálkozom, hogy náluk van. Ahogy kinézek...

- Mit csináltam tegnap? - kérdeztem még mindig a vállamat fogva, mire lejjebb engedték magukat.

- Nem emlékszel semmire sem? - kérdezte Emiko.

- Csak arra, hogy a lábam majd meg szakad és a bal karomat válltól nem tudom mozgatni.

- Csodálkozol? - kérdezte Honu majd odajött és megpróbálta a karomat viszonylag fájdalommentesen felemelni. - Leszakadt ez a karod válltól végig.

- Mi?!

- Mit csináltál avagy mit csinált Flandre? Vagy mit csinált az aki ránk támadt?

- Kicsoda?

- Nem tudjuk - rázta meg a fejét Horu.

- Valami két lány. Az egyik magas volt, pólót és szoknyát viselt. Vörös szeme és rózsaszín haja volt. A másik kisebb volt rövidebb hajjal.

- Hogy szakadt le a karom?

- Valami robbanás - vont vállat Sin.

- Robbanás? - lepődtem meg. - Ki robbantott?

- Ezt kérdezzük mi is tőled? A húgod vagy te? - kérdezte Sakuya.

- Én biztosan nem. Flandre meg... Ilyet még ő se tett volna. Okey, tud négyszerezni, a klónjainak önálló akarata van, ott van neki a laevateinn, ha akar olyan bombákat lő rám fentről, hogy alig tudom kikerülni, ott a kyuu mód, de ilyet nem tenne, mert belehalna - ráztam a fejem.

- Milyen leviathan meg kyu mód? - kérdezte Karina.

- Laevateinn a tűzkardja. A kyuu mód meg hát - gondolkodtam el, hogy érthetően magyarázzam el - , úgymond a szadista, elmebeteg Flandre.

- Mikor lett ilyen? - kérdezte Honu.

- Mindig ilyen volt. Csak ritkán használja. Viszont mióta vulkánban volt azóta növelte meg olyan mértékben az erejét, hogy jóval erősebb kyuu módja lett.

- De eddig nem látszott rajta, hogy ilyen lenne... - rázta meg a fejét Emiko.

- Mindig ilyen volt. Ti nem éltetek vele együtt. Ez a gond. Visszatérve. Ki csinált bombát?

- Mi nem! Mind ott voltunk - védte magukat Reimu. - Mármint a házunkban.

- Nem is mi és nem is ti voltatok. Akkor... Ki a szent kibaszott nyamvadék feje jött oda?! - kérdeztem idegesen.

- Nyugi. Amúgy meg. Flandre halott? - kérdezte Honu a karomat kötözve.

- Ott volt?

- Nem.

- Nah akkor? Halott, hogy élné túl? - kérdeztem.

- Neki a jobb karja szakadt le. Csodálkoztam volna ha túléli...

- Ez kezd kicsit idegesíteni.

- Mi? - kérdezte Sakuya.

- Hogy még mindig nem tudom, hogy ki ment oda!

- Rin? - kérdezte Horu, mire megráztam a fejem. - Miért nem? Van olyan hülye, hogy odamenne.

- Igen van olyan hülye. De Ayame nem az.

- Az viszont vicces, hogy Maomy pont oda jött, ahova mi mentünk Jinxszel - lépett be a Sofy.

- Mi? De hát ti keletre mentetek ő meg... - gondolkoztam el, majd kínosan felnevettem. - A vulkántól délre. Azaz innen teljesen keletre. A vulkán 9 mérföld. Onnantól számolva mentetek 11-et?

- Igen.

- Persze, hogy akkor odamentetek. Sofy, te robbantottál?

- He? A falnak voltam szögezve - mondta.

- Begyógyult? - kérdezte Emiko mire bólintott, engem meg Honu elengedett, mivel végzett a karom kötözésével. - Különös...

- Mi? - kérdezte Reimu, mire megrázta a fejét és tovább agyalt. - Be kellett gyógyulnia, mivel vámpír és valamennyire begyógyulnak az olyan sebek, mint a...

- Ajj fogd már be! - kelt ki magából Sin. - Csak beszélsz és beszélsz a hülye tényekről, de most ezek senkit sem izgatnak!

Én miközben ezek veszekedtek(amibe beszált mindenki, kivéve Em) tovább gondolkoztam. Ki lehetett az? Ki robbantott? A két titokzatos lány vagy ki? Innen viszonylag senki sem lehetett, olyan nagy robbanást nem képesek csinálni. Shalenből meg... Szerencsére még nem lett befedve a tető, így felrepültem, és körbekémleltem Shalent. Gyenge, gyenge, gyenge, gyenge. Mindenki hozzám mérve az. Nem tudnak ilyet csinálni. Egyszerűen nem értem. A távolba néztem majd elmosolyodtam. Hazudni is kell néha. Habár ez csak egy fél hazugságnak mondható be. Visszaszálltam és úgy látszott, hogy Emiko befejezte az agyalást, mert felnézett és Sofyhoz sétált.

- Gyere velem! - rángatta el. Sofy egy alap "Mi?" kérdést tudott mondani majd elsietett. - Te is Reimu!

*Emiko szemszöge*

- Oké, itt valami gáz van! - kezdtem miután bezártam az ajtómat.

- Mi lenne egy robbanáson kívül? - kérdezte Reimu cinikusan.

- Ez gyanús.

- Mi?

- Sofynak egyből begyógyultak a sebei. Neki be kellett kötözni a karját, mert vérzett. Flandrénak ott volt a jobb karja szakadt le és meghalt. Ennek nem így kéne lennie.

- A kisebb sebek gyógyulnak be hamar.

- De ha nagyon fájt a lába akkor annak viszont már teljesen be kellett volna gyógyulnia és így nem kéne sántítania - magyaráztam.

- Ez tényleg elég furcsa - bólintott Reimu. - Miben segíthetek?

- Segíts kideríteni, hogy mi van Remiliában és mi volt Flandréban.

- És én? - kérdezte Sofy.

- Vámpír vagy. Ez a lényeg. Te úgymond egy kísérleti alany leszel.

- De várjunk! Remiliának visszanőtt a karja, de leszakadt. 

- Ezért nem tudja mozgatni. Mert még nem álltak a csontok és az ínszalagok a helyére.

- Honnan tudod ezeket? - érdeklődött Sofy.

- Egy ideje olvasgatok mindent, mert már éreztem, hogy valami itt nem normális. Flandre sárga szeme meg a kristályszárny. Nincs még egy ilyen vámpír. Még Gengetsunak is ahogy láttam vámpírszárnya van csak más színű ezért ítélik el.

- Milyen?

- Fehér - mondtam együtt Sofyval.

- Fehér szárnyú vámpír? Az gáz. Mivel kezdünk?

- Elsőnek is - vágtam le eléjük egy rakatlap könyvet. - Olvasás. Kutatás, a sárga szemű fajok, lények, dolgok közül.

- Ne már! - dőlt hátra Sofy. - Nem akarok olvasni.

- De kell! A démont már fel is írhatjuk a táblára.

- Miért?

- Mert sárga szemünk van - mondtam mire Sofy fájdalmas arccal belelapozott egybe. Pár perc csend után megszólalt. - Ez unalmas. De van itt egy. Valami tűztündér vagy micsoda.

- Felírtam.

- Mit csináltok? - jött be Honu.

- Olvasunk - mondtam.

- Miért?

- Csak úgy...szórakozásból.

- Hülye kérdés?

- Nem csak ha valaki olvas akkor valószínűleg azért, mert keres valamit.

- Vagy mert rávették - szólt bele Sofy, mire sárga szemekkel ránéztem.

- Hey hey hey! - jött be Sin és Karina majd Reimura ugrottak.

- Kezdem érteni miért csináltak gyújtogatást - töprengtem.

- Nah hagyjatok már! - szedte le magáról a lányokat. - Megyek kicsit pihenni.

*Honu szemszöge*

Kimentem én is. A kinti zongora előtt Remilia ült szerencsétlenül.

- Segítsek? - ment oda Reimu.

- Ha tudsz, gyógyítsd meg a bal karomat azonnal. De az is segít ha a bal kezét játszod nekem - vonta meg a vállát.

Elkezdték játszani az a dalt. Alatta ott volt a dalszöveg amiből én semmit sem értettem, mivel démonnyelven volt írva. A földön ülve hallgattam. Elég szép volt, de kissé depressziós. Az elején lassabb, de a közepétől egyre gyorsabb. Reimu csak pislogott még őt is meglepte, hogy Remilia(vámpírgyorsaság nélkül) lazán játssza teljesen ütemben a jobb kezet. Reimu meg alig bírta. Utána meg belekezdett még egybe. Azt már valahogy bírta. Utána viszont amihez Sin(!!!) segítsége kellett egy percre, mivel az négykezes vagy mi. Ugyebár Reimu két keze meg Remilia és Sin egyik keze. Látszik azért, hogy Remilia játszotta a legnehezebbeket, mert mondta Reimunak, hogy most a könnyebbet játssza.

- Phu te! Ez nagyon nehéz! - ropogtatta az ujjait Reimu.

- Ez egyike az én, a másik Flandre dala volt. Lehet tippelni.

- Ez hány volt egyáltalán? - kérdeztem.

- Három.

- Az első volt a tied - mondta Horu aki most jött ki a konyhából.

- Az hát.

- Honnan tudtad? - kérdeztem.

- Logika. Ha Flandrénak elvileg szadista stílusa van, arra jobban illik a második.

- Volt. Már meghalt - mondta Remilia.

- Persze - legyintett Horu, mire Remilia nyitotta a száját, hogy mondjon valamit. - Hogy honnan? Logika, plusz egy beszélgetés.

- Mi van? - érdeklődtem lemaradva Reimuval és Sinnel.

- Semmi.

- Ahhj hagyjál már Emiko! - jött ki az egyik szobából Sofy. - Nem fogsz rajtam kísérletezni!

- De közel járok! Nyugi csak vagy hatszor kell!

- Hatszor? Az is sok! Honu ments ki, fajkínzást hajt végre! - állt mögém Sofy.

- Fajkínzás?

- Ha kell akkor fajüldözésnek is mondhatom. Csak ments ki!

- Gyere ide! - szaladt felénk Emiko, mire Remilia a hasába öklözött a jobb kezével.

- Áááá, ez fájt! - mondta megrökönyödve Emiko mikor Remiliára nézett és egyből elugrott. - Hátra!

- Mi?

- Nem vagyok a vörös hold hatása alatt, egyszerűen vámpír vagyok és kötelesnek érzem magam, hogy segítsek azon a szerencsétlen idiótán, aki nem képes magát megvédeni, csak fajüldözésre és fajkínzásra hagyatkozni. Kettő. Miért is kísérletezel te Sofyn?

- Project Reimuval.

- Jó. Tudjuk, hogy Reimu hülye.

- Hey!

- Egy nyamvadt mókust kergettek hárman egy órán át. És ott vagy te aki idevarázsolhatná egy másodperc alatt - intézte el két perc alatt. - De Emiko! Azért nem kísérleti patkány az a szerencsétlen. Habár ha így belegondolok nyugodtan.

- De mér'? - kérdezte Sofy hátrahőkölve.

- Láttam a szobádat. Konkrétan az egyik rajzodtól röhögőgörcsöt kaptam.

- Amikor ott vagy te meg Flandre és a tengeren húz maga után, vagy amikor egy kaszás megfojt titeket egy kanál vízbe?

- Az első - röhögött majd ránk nézett. - Cukik voltatok kiskorotokban.

- Ááááá, mi mindig - vigyorogtak.

- Csak most nem - szólt bele troll módon Jinx.

- Ti is azok voltatok - mosolygott Honu mire legyintettem. - Az viszont fura, hogy a raktárban csak ez az egyetlen kép készült.

- Eltettem a többit biztos helyre.

- Muti! - sipákolt egyből Karina, Sin és Sakuya.

- Nem - jelentette ki határozottan. - A húgomról és rólam készült képek senkire sem tartoznak csak kettőnkre, de már csak rám.

- Persze - legyintett Horu.

- Horu fogd már be a szád!

- Habár az az egy fotó is sokat elárul - töprengett Honu.

- Nah azt oszd be az életedre, mert nem fogsz többet látni.

- Akkor csak rólad egyet!

- Úúúúúúúúúú kicsi Remilia! Mutiiiiiii! - sipánkozott Sin.

- Kiskoromban sem néztem ki máshogy. Ugyanilyen kicsiség, ugyanilyen stílus.

- Légy szííííííííí - kértük egyszerre.

- Nah jó, talán egyet mutathatok - mondta, mi meg bólogattunk. 

Míg felment, tanakodtunk azon, hogy mennyire lesz ciki kép. Mikor lejött odadobta nekünk mi meg megnéztünk. Hát igazat mondott. Nem hogy máshogy nem nézett ki, de még a kép is menő volt.

- Nah ne már! Mi kicsiként tiszta hülyén néztünk ki te meg...

- Semmi különbség nincs a mostani és az akkori énem között. Még a méretarányok is egyformák. Semmit nem nőttem.

- Az hogy van amúgy, hogy olyan kicsik vagytok mind ketten, és egyforma nagyságúak? - kérdezte Emiko.

- Passz. Amúgy nem egyforma volt a magasságunk. Magasabb vagyok nála.

- Mennyivel? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Vagy fél centi - vonta meg a vállát.

- Az még méretnek sem nevezhető.

- De az. Ez bizonyította azt, hogy én voltam a nagy testvér.

- KIMONDTAD! - kiáltottam fel.

- Mit?

- Hogy testvér!

- Igen tesók voltunk. Én az idősebb, ő a fiatalabb? Ellenvetés?

- Ritkán hallom a szádból azt, hogy testvér.

- Az még nem jelenti azt, hogy nem ismerem el azt, hogy a húgom. Avagy az volt.

- Amúgy örülsz neki, hogy meghalt? - kérdezte Reimu.

- Nem. Ha az én kezem között halt volna meg, annak örülnék. De annak, hogy úgy halt meg, hogy valaki más miatt... Hogy örülhetnék annak?

*Remilia szemszöge*

- Te szegény pára - sétált be az ajtón Rin.

- Hogy a halálba kerülsz ide?

- Nyitva volt az ajtó. És alapból beszélnék veled. Négyszemközt mivel nem akarom, hogy más is halljon - mondta, mire félrementem vele.

- Mi az?

- Tudom, hogy Flandre él és virul.

- Flan halott.

- Ne áltasd magad! Hazudsz nekik, hogy azt higgyék, nincsenek veszélyben.

- Flan meghalt!

- Flandre alszik! Annyira kiütötte ez a minden hülyeség, hogy még mindig nem kelt fel.

- Honnan veszed ezt?

- Kezdjük úgy, hogy te is tudod, hogy él, mert akkor nem működne a telepátia még mindig.

- Meghalt és kész.

- Ha látnád magad - mondta lesajnálóan. - Mindegy. Remélem nem engem gyanúsítotok a robbanással.

- Képes se lennél rá.

- Az a lényeg, hogy én tudom ki volt. És nem fogsz neki örülni, mikor rájössz, hogy kinek lett mindenből elege. Viszlát! - köszönt el, majd elment.

Felmentem a szobámba, és kinéztem az ablakon. Hát, a robbanásnak maradt nyoma, az látszik. Még néztem ki kicsit, majd elmosolyodtam. Dehogy haltál meg, Flandre...